Filmklub

Filmklub

Az apa

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2021. november 29. - auch w.

Az öregedés együtt jár a feledékenységgel. Sokan ezt már viszonylag korán megtapasztalják, bizonytalanná válnak vagy kiesnek emlékek, de ez eleinte még csupán bosszantó jelenség, nem befolyásolja a mindennapi életet. Az időskori demencia ennél sokkal súlyosabb: az emlékek átalakulnak, a környezet megváltozik, még a jól ismert szobák is idegenné válnak. Temrészetes, hogy a család számára ez nagy megterhelést jelent - de vajon tényleg az idősotthon jelenthet egyedüli jó megoldást?

12 komment

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://filmklub-tok.blog.hu/api/trackback/id/tr9816768084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dognai Mercedes 2021.11.30. 17:59:43

Milyen szép is lenne, ha nem így lenne. Szokták mondani, hogy egy anya felnevel akár 10 gyereket is, de 10 gyerek sem tud gondoskodni egy anyáról öregségében, elesettségében. Mi a rosszabb, a testi- vagy a szellemi leépülés? Bármelyik rossz és fájdalmas és sajnos nem tudjuk megválasztani öregkorunkat. Sokszor még az egészséges életmód sem biztosíték semmire. Történhet baleset, váratlan esemény. Ki tud vigyázni az idős, beteg szülőre? Ki tud felvenni egy ápolót? A mai magyar viszonyok között, ha őszinte akarok lenni, akkor senki. Senki az átlag dolgozó emberek közül. Egy normális elfogadható öregek otthona is kisebb vagyonba kerül. Hogyan oldják meg a családok, amikor az ő megélhetésük is igencsak nehézségbe ütközik? Hangsúlyozom az átlag családról beszélek, nem a kiváltságosokról. A legjobb, legemberibb megoldás a családban maradás lenne. Ha addig, amíg a ma aktívak dolgoznak belehetne adni, mint egy “óvodába” az idős anyát, apát, hogy ott hasonló társaival felügyelet alatt legyen és este visszatérhessen a családjához, szeretteihez. Ezt az állapotot egy erős család, ahol nem idegen a szeretet, a hála és a humor elviseli. Több állami segítség kellene ahhoz, hogy idős hozzátartozók családon belül élhessék le életük utolsó szakaszát. Kering a neten egy szép történet. Idős férfi naponta látogatja alzheimer kórban szenvedő feleségét. Együtt sétálnak mindennap. A nővér megkérdezi miért utazik ide napról napra, mikor a néni fel sem ismeri, azt sem tudja kicsoda. Mire a bácsi azt válaszolja: - De én tudom, hogy ő ki! Számomra ez a válasz a feltett kérdésre.
Válasz erre 

Nagy Zsolt Istvánné 2021.12.01. 05:54:53

Vajon tényleg az idősotthon jelenthet egyedüli jó megoldást? Azt gondolom, hogy a demencia beáálltával , ahogy a filmeben is láttuk , talán kevesebb tünet jelentkezett volna ,ha "APA" a jól megszokott környezetében ,a saját házában élheti mindennapjait. Azonban nyilvánvaló ,hogy olyan mellékhatásai vannak ennek az állapotnak ami hamar akár életveszélybe is sodorhatja. Ezért mindenképpen szükség van valakire aki a gondját viseli. Mivel az idős ember számára akár a saját családja is idegenné válhat ,ezért az ő szempontjából mindegy lehet ,hogy ki az aki mellette van és segíti a mindennapjait, viszont mivel nagyon kiszolgáltatott helyzetben van , úgy gondolom, hogy csakis a lánya tud megfelelő empátiával fordulni felé ,s bár tudjuk ,hogy sok esetben a saját család többet árthat ,mégis azt mondanám ha az én édesapámról lenne szó ,hogy akkor érezném biztonságban ,ha mellettem van., ha én gondoskodom róla. Az élet azonban nagyobb rendező, bizonyos esetekben hatalmas áldozattal jár a szülőről való gondoskodás , tulajdonképpen a saját életét is félretéve próbálhatja a gyermeke megóvni , ami megint csak nem tűnik jó megoldásnak. Azt gondolom, hogy a döntést ,miszerint ki? ,meddig? ,hogyan ?,hol ?gondoskodik a szüleiről ,hozzátartozójáról , nagyban befolyásolja a kapcsolatuk minősége. Ezt a minőséget viszont a szülő hozzáállása határozza meg gyermekkorban. A tiszteletet úgy gondolom egy szülőnek is kell érdemelnie,ami a gyermek születésétől kezdve alakul ki köztük, és a későbbi döntések és cselekedetek ennek a tiszteletnek a függvényei alapján alakulnak ki.
Válasz erre 

Horváth Viktória (Viki) 2021.12.01. 13:27:32

A demencia szerintem az egyik legszörnyűbb betegség. Hol egyik napról a másikra romlik, hol javul, hol stagnál. Ha már abban a stádiumban van az illető, hogy magáról nem tud gondoskodni, és segítségre szorul, nyilván a család megtesz minden tőle telhetőt, ahogy a filmben is látszott. Viszont ez a családtagok életét nagyon is megnehezíti, hiszen 0-24 figyelmet igényelnek az Alzheimeres emberek, amit nem tehet meg sok család. Munkába kell járniuk, élni a saját életüket, de akkor közben figyelni is a beteg rokonukra. Ahogy a filmben is láthattuk, emiatt főszereplő lányának is felborult az élete, alig hagyhatta magára, ha elment csak a boltba, hívták, hogy menjen azonnal haza, emellett a magánélete is válságba került. Könnyű azt mondani, hogy a gyermek feladata, hogy a demens szülőjéről gondoskodjon, ám, ha valaki ezt igazán megtapasztalja, akkor látni fogja, hogy nem is olyan egyszerű dolog. Az, hogy valaki például idősotthonba adja a szülőjét, nem jelenti azt, hogy nem szeretné, vagy nem lenne köztük erős a gyermek-szülő kapcsolat. Az idős otthonban szerintem sokkal nagyobb biztonságban van egy Alzheimeres személy, hiszen orvosok, ápolók vannak a közelükbe, ha bármi gond lenne, ők hamarabb tudnak intézkedni, mint mi, illetve rengeteg foglalkozáson is részt tudnak venni, ahol ingerek érik őket. Így úgy vélem, ha valaki arra a döntésre jut, hogy idősek otthonába adja a szerettét, nem szabad elítélni.
Válasz erre 

Andrejkó Bettina 2021.12.03. 12:42:28

Igazán érzelmekkel teli, megrendítő film,és semmi túlzás nincs benne. Anthony Hopkins méltán kapott díjat alakításáért,de legalább annyira megérdemelte volna Olivia Colman is. Nagyszerűen alakítja a szív és az ész között vergődő nőt,aki egyszerre érez felelősséget az apja iránt,s keresi a maga boldogságát. Nincs megnyugvás,mert az ember tehetetlen. A demencia nem csak a betegnek, a hozzátartozóknak is szenvedés. Lelkileg szerintem még inkább megterhelő, mint a fizikai segítségnyújtás. Nagyon nagy lélekjelenlét és erő kell ahhoz, hogy valaki végignézze azt, hogy így leépül az egyik szerette, főleg ha az az egyik szülője.Véges a segítség,mégis nehéz az elengedés..Engem elég érzékenyen érintett ez a film, sajnos tavaly elvesztettem az apukámat, így igazán átéreztem a fájdalmat, amit a filmben próbálnak (ettől függetlenül is sikeresen) átadni.
Válasz erre 

Rábai Lilla 2021.12.04. 10:03:36

Az időskori demencia egy szörnyen leterhelő betegség mind az érintett személy, mind a család számára, mind érzelmileg és mind mentálisan. Szerintem nem nagyon van olyan szerető család, akik ne tennének meg mindent egy szerettükért. A filmben is a lány, nem első lépcsőként "rakta be" az édesapját az intézetbe. Magához költöztette őt, több ápolót is fogadott mellé. Sajnos az apa állapota, olyan súlyos volt, hogy egyik megoldás sem bizonyult megfelelőnek, és a lány élete is napról napra egyre inkább ellehetetlenedett. Míg egy nap választás elé került, hogy a saját vagy az apja életét helyezi előtérbe. Szerintem ne ostorozzuk meg a lányát azért, mert az intézménybe adást választotta, hogy élhessen egy felszabadultabb életet a magányosság helyett. S mivel a betegség súlyossága miatt már dolgozni sem igazán tudott, így talán eltartani se tudta volna magát és az apját.
Ha egy család megteheti, hogy magukhoz vegyék az ilyen idős rokonokukat és ellássák anélkül, hogy a család élete teljesen felborulna (persze nehézségekkel jár), akkor ez egy szuper megoldás. Ahogy az is, hogy ha több testvér van, és felváltva tudnak gondoskodni a szülőjükről.
De hát nem mindenki van ebben a helyzetben, mint ahogy a film is bemutatja. Sőt itt a saját család, saját gyermekekkel helyzete nem merült fel problémaként és szerintem az sem várható el senkitől, hogy érzelmileg belerokkanjon egy ilyen helyzetbe. Az intézménybe küldés nem egy egyszerű döntés és nem egyenlő az elhanyagolással, és persze ennek az anyagi vonzatáról se feledkezzünk meg.
Válasz erre 

Hajdu Panna (Padu) 2021.12.04. 22:04:10

Sokminden múlik a családtagok hozzáállásától. Ha szűkös a fiatalok lehetősége, akkor az idősotthon jó megoldásnak tűnik. Bár egy kicsit olyan érzetet ad, mintha már várnák az utódok az idős családtagjuk halálát. Lehet ez másképp van. Mert valaki ettől még ugyanúgy szereti a szülőjét és neki ez megnyugtató lehet, hogy egy biztonságos helyen van, biztonságban. Viszont nincs mindenkinek lehetösége erre, vagy teljeswn felemészti a fiatal életét az idős gondozása, vagy hanyagolja. Nehéz döntést hozni ilyen helyzetben. Sokminden függ még a körülményektől, környezettől is. De a kór súlyosabb időszakában már érdemes szakemberek által biztosított környezetben lennie, szerintem. De lehet az is, hogy a családban marad továbbra is, de ez nagyon megterheli a környezetet.
Válasz erre 

Panna Vámos 2021.12.06. 12:21:09

Nagy hatással volt rám ez a film. Az apa állapota olyan mértékű lett ami már befolyásolta lánya életét is. Ha másik oldalról néznénk, azaz ha a lány lenne ilyen állapotban az apa nagy valószínűséggel nem döntött volna az otthon mellett. Ettől függetlenül megértem Annet, sokáig kitartott és sok áldozatot hozott, ami kihatott szerelmi és mindennapi életére. Ő két, számára fontos embert is elvesztett, testvérét és édesapját is. A film nagyon jól mutatja be azt a zavart amit az apa minden nap átél. Az otthonba kerülés nagyon negatív hatással volt rá érzelmileg is, a film végén jelenik meg a legjobban, mikor teljesen elveszve anyjáért kiált.
Válasz erre 

F.Zsuzska 2021.12.08. 13:05:04

Nagyon szeretem Anthony Hopkins filmjeit, és érdekessége a filmnek, hogy talán ilyen szerepben nem is láthattuk, bár jellemző rá a nem hétköznapi karakterek. Erős lélektani hatása van ennek a filmjének és nagyon elgondolkodtató a téma fontossága. Én talán legjobban személy szerint ettől a betegségtől félek a legjobban. Aktit személyesen érint ez a probléma az tapasztalja leginkább ennek a kialakult helyzetnek a valós felelősségét.Fontosnak tartom, hogy a családunkból milyen értékeket hozunk, kapunk gyermekkorban, ez nagy befolyással bír, hogyan cselekedünk ilyen helyzetekben.Úgy gondolom, hogy az erős családi kötelékben jobban kezelhető ez a betegség, bár így is emberpróbáló.Személyes tapasztalatként említeném, hogy nagy áldozatokkal jár, de semmiképpen nem tudtam volna otthonba adni, de sajnos vannak olyan helyzetek, amikor ez elkerülhetetlenné válik.Én hiszek a szeretet erejében, hogy az nagyon sokat segíthet a demenciában lévőnek, a legrosszab a közöny és az elhidegülés. Egyébként annak sem könnyű aki segíteni akar, hiszen ő is valahogyan megéli ezt a borzasztó betegséget, és ami igazán nagyon rossz, hogy nem tudjuk meggyógyítani, és vannak jobb-rosszabb periódusok, ami ránk is kihatással van.Hogy mi a jó megoldás?ez egy nagyon jó kérdés, szerintem mindenki máshogyan éli meg.Személyes tapasztalásból leírok még egy érdekes történetet: Egy ismerősöm anyukája 100 éves, a lánya 80 éves, és a 100 éves anyuka azért került most otthonba mert a 80 éves lánya nincs olyan állapotban, hogy gondoskodjon róla.Az élet produkál olyan helyzeteket, amire nem lehet felkészülni. A filmben tetszett a kevés helyszín és a zene is egy komoly hatást keltett. Összességében, hogy nem egy vidám témáról szól a film tetszett.
Válasz erre 

Ubrankovics Fanni 2021.12.08. 15:52:28

Úgy érzem ezen a filmen keresztül én is át tudtam érezni, hogy milyen érzés demenciában szenvedni, amikor az idő keveredik, azt hiszed a pizsamádban ülve, hogy épp most keltél fel, pedig már este van, valamikor a saját lányod haláláról elfeledkezel, vagy éppen nem ismered fel a lányodat. Nekem a nagyon szimpatikus volt a demenciában szenvedő apa lányának a karaktere, aki rettentő türelemmel és odaadással gondoskodott sokszor eléggé mogorva apjáról. Viszont végkifejletben lemondott apja gondozásáról, ami számomra érthető, mivel egy ilyen nagy volumenű feladat ellátásához nem elég egyetlen ember energia befektetése. Ha még talán élt volna az apa másik lánya, vagy a felesége (akiről egyébként nem derül ki semmi a filmből), akkor talán fel tudták volna osztani az apa gondozását, akiről tudjuk, hogy ápolók segítségét nem igazán volt hajlandó elfogadni.
A mai Magyarországon is ez egy probléma lehet a közeljövőben, hiszen elöregedő a társadalmunk és egyre kevesebb gyermeket vállalnak az emberek. Valamint egyre gyakoribb az időskori demencia is. Így kérdéses, hogy kire fog rámaradni ezeknek az embereknek a gondozása.
Válasz erre 

Márta Tina Osgyáni 2021.12.11. 20:54:41

Az öregség az egyik legtöbbünket érintő „betegség”, nem beszélve a vele járó egyéb kellemetlen tényezőkről, melyek megnehezítik a mindennapjainkat. A legtöbbünket érték életünk során olyan negatív hatások, melyek befolyásolták a későbbiekben hogyan is írjuk le magunkat, megerősítette jellemünket vagy megszilárdította önállóságunkat azáltal, hogy saját magunkban kevesebbszer csalódtunk, mint bárki másban. Az ember védelemképpen felhúz maga köré egy falat, mely ideig, óráig valóban megvéd minket a bántalmaktól, ám hosszútávon olyanannyira hozzászokunk, hogy nem csak a negatív, de a pozitív érzelmektől is elrejtőzünk mögé.
Saját maguk börtönében többen élnek, mint azt elsőre hinnénk és az idő előrehaladtával egyre többször találkozhatunk ezzel a jelenséggel. Könnyedén állíthatnánk, az idős emberek egyik, ha nem a legmeghatározóbb tulajdonsága a makacsság, a dac és ezt nagyrészt a félelem szüli. Az attól való félelem, hogy gyengének mutatkozzanak, hogy belássák egy idő után az emberi test és elme elvesztheti erejét. A makacsságukat, mint pajzsot emelik maguk elé, ha fenyegetve érzik önállóságukat, és ezzel együtt jár, hogy még ha szükségét is érzik sem szívesen kérnek segítséget, féltve önállóságukat.
Ez a fajta attitűd sokak számára ismerős lehet korosztálytól függetlenül, de talán az idősektől kicsit másképp állunk hozzá. Egy felnőtt életet megélt, önállóságának csúcsán lévő ember hanyatlása, esendősége meghökkentőbb, mint gondolnánk. Talán el sem hisszük elsőre, hogy valóban ezzel állunk szemben. Azok számára a legnehezebb, akik egy életen át ismerték az idősödőt, hiszen felismeri az életminőség romlását, de persze maga az idősödő személy saját tapasztalásairtól sem lehet eltekinteni.
A film esetében a öregedés mellett egy kifejezetten komoly, még fejlődőben lévő demencia állapota is súlytja a főszereplőt, ami a film végére egyértelműen rosszabbodik. Az emlékek összezavarása vagy felcserélése, az események, személyek és helyszínek keveredése az egész film alatt jól láttatják ennek a kórnak a velejáróját. Bevallom még sosem gondolkodtam rajta milyen lehet egy demenciával küzdő ember élete, hiszen a hétköznapokban is ritkán találkozok olyannak, akinek hozzátartozója e betegség áldozata lenne. Így ha el is képzeltem a betegség kapcsán valamit, az a hozzátartozók szerepe lenne.
A gyerek szülő viszony felcserélődése egy kifejezetten érdekes és súlyos téma bármilyen kontextusban is beszélünk róla. Az idősek öregedéssel járó leépülése legtöbb esetben a gyermekeit terheli. Alapvetően mindenkit sokkol, ha egy maga főlé rendelt személy kerül egy betegség folytán alárendelt pozícióba, még ha szakaszosan is. Megviseli a beteget magát, hiszen az eddigi önállósága leépül, függővé válik másoktól, és megviseli a hozzátartozókat, hiszen a szülőktől való függetlenségüket kénytelenek feladni az ápolásuk miatt. Sokszor időt, energiát és pénzt áldozva saját életükből. Sok esetben sajnos az idősek otthona a legjobb megoldás, hogy a saját életünket megóvjuk, és hogy az idős rokonét könnyebbé tegyük.
Válasz erre 

Chany 2021.12.15. 21:55:54

Az apa 2020-ban bemutatott francia-brit filmdráma, melyet Florian Zeller rendezett. A főszerepben Anthony Hopkins. Sikeres, nagyszerű színész, amit ebben a filmben is bizonyított. Ez a film egy öregemberről szól, aki demenciával küzdd. Ápolónő kerül a férfi mellé, azonban az egyik napon felmond és a férfi egyedül marad. Lányának bizonygatja, hogy nincsen semmi baj az emlékezőképességével, azonban a tettei és a beszéde mást mutat. A film a fokozatosság elvén készült, lassan, észrevétlenül épül le az öregember agya. A film jól mutatja, hogy min mehetnek keresztül a demenciával küzdő emberek, hogy ők adott szituációkat hogyan is élhetnek meg. Nehéz elfogadni ezt az állapotot, nehéz beletörődni, amit Anthony Hopkins is nagyon jól mutat. Minden egyes porcikájával tiltakozik a lánya döntései ellen. Mígnem a végén idősek otthonába kerül, már elmosódnak a határok múlt és jelen között, eltorzul az idő, eltűnnek az ismerős arcok. A végén egy gyönyörű metaforával magyarázza el azt, ami vele történik.
Számomra nagyon mélyre hatoló film volt, mert nagypapám szintén ebben a betegségben küzdött és nagyon rossz utolsó emlékem van .
Válasz erre 

Hadrik Hajós Angi 2021.12.17. 18:11:54

A nyugati világ rohanása, " fejlettsége", azt is magával hozta, hogy gyakoirlatilag soha nincs otthon senki, mindenki dolgozik vagy tanul, még akkor is, ha ezt egyébként esetleg nem az otthonától távol teszi meg. Sajnos, ez azt eredményezte , hogy egyre kevesebb figyelmet tudunk önmagunkra is fordítani, nemhogy azokra a családtagjainkra, akik több törődést igényelnének, több odafigyelsét. Ezért, ennek a rohanó világnak éppen őt a legnagyobb elszenvedői. Ez látszik mind a gyermekek fejlődésén, mind pedig azon, ahogyan figyelni, foglalkozni tudunk idős, esetleg beteg szüleinkkel, nagyszüleinkkel. Ahogy egyre több probléma adódik velük, egyre többször vonnak el minket a többi tevékenységünktől, ráadásul, tehetetlenül szemléljük végig, ahogyan egyre nehezebben küzdenek meg az élet kihívásaival. És, amíg a folyamat elején a feléjük érzett szeretet, aggodalom és felelősség erősen munkál bennünk, addig a folyamat közepére, végére mi is nagyon elfáradunk, kimerülünk és ez az életünk minden szegmensére ki fog hatni. Folyamatos lelkiismeretfurdalás, bűntudat fog minket gyötörni, az árulás érzése, amikor az jut az eszünkbe, másra bízzuk idős szeretteinket, hiszen, ők is mindent megtettek értünk régen, ők sem dugtak be minket sehová. Igazából, de....a szüleinknek pontosan ez a teherlevétel volt a bölcsöde, óvoda, iskola. Amikor kicsit kiszakították őket abból a felelősségből, amit irántunk kellett érezniük és megpihenhettek egy kis időre. Így bírták elviselni a hétköznapokat. Tehát, nem gondolom, hogy az idősek otthona ördögtől való. Ott tudnak rájuk vigyázni, amikor mi dolgozunk vagy csak élnénk a magunk életét. Van szakszerű személyzet, amik mi nem vagyunk és tudnak segíteni idős szeretteinknek. És igen, lehet, persze, egyáltalán nem biztos, amikor eljön az a pillanat, amikor már annyira elfáradunk, hogy, ha nem döntünk így, akkor feladjuk. Azt hiszem, azon túl, hogy őket szeretjük, magunkat is szeretnünk kell, és kicsit önzőnek kell lenni. Ettől nem vész el a szeretet. Csak ad egy kis pihenőt.
Válasz erre 
süti beállítások módosítása