Filmklub

Filmklub

Káin gyermekei

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2019. május 08. - auch w.

Három kamasz, akik büntetésüket töltik a fiatalkorúak börtönében Magyarországon, a nyolcvanas években. Három gyilkosság, amiért megbüntették őket. Majd eltelik harminc év, és az egykori kamaszok újra a kamera előtt ülnek, visszatekintve egykori önmagukra. Ki lehet-e törni, vagy az ifjúkor bűnei végleg meghatározzák életüket? Létezik-e valódi Bűn és bűnhődés?

 

32 komment

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://filmklub-tok.blog.hu/api/trackback/id/tr414815196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Melani Héjja 2019.05.08. 20:59:41

Én sokkal jobban szeretem azokat a filmeket amik valódi történetek alapján készülnek, ezért a film nagyon "tetszett". Teljesen bele tudtam magam élni a filmben bemutatott környezetbe hiszen én is Borsod-megyei vagyok és nagyon sok barátom, ismerősöm van Miskolcról és környékéről akik hasonlóan halmozottan hátrányos családi helyzetben nevelkedtek fel. (szerencsére nekem a családi hátterem közel nem hasonlít az ilyen családokéhoz, ettől függetlenül mégis bele tudom magam helyezni az itt bemutatott szociális helyzetbe) Emiatt a film számomra nem volt annyira sokkoló mint néhány másik hallgatótársamnak, mert én az általános iskolás éveim alatt nap mint nap találkoztam ilyen háttérrel rendelkező gyerekekkel. Őket viszont 3 kategóriába sorolnám be; 1."nekem úgyis mindegy milyen leszek, mert ilyen az egész családom és meg van írva a sorsom, ezért bűnözhetek is", 2. "csak olyan nem szeretnék lenni mint a szüleim, ezért inkább éjjel-nappal dolgozok de meglegyen mindenem még ha a munka a tanulás rovására is megy" 3."ebbe a környezetben vagyok, itt meg menő bűnözni és nem akarok kilógni a sorból". A 2. kategória a legelfogadottab számomra, de egyik sem teljes mértékig elítélendő. Viszont a gyilkosság egyik kategóriába se fér bele! Nyilván több indok is lehet a gyilkolásra, kit? miért? gyilkolt meg valaki. Én csak akkor lennék "elnézőbb" ha önvédelem miatt gyilkol valaki. De ha megteszi a saját apjával ezt (aki véleménye szerint rossz ember volt) akkor miért ne tenné meg egy jó emberrel, aki előtt még ott az élet és számtalan lehetősége lenne?!
Esetleg ha találkoznék egy gyilkossal akkor biztos akár mennyire megismerném soha nem engedném magamhoz közel, mindig a szemem előtt lobogna: "egyszer már megölt egy embert, akkor velem ezt ugyan úgy megteheti".
Jogosnak érzem valamennyire a társadalom reakcióját ezekre a cselekedetekre, hogy nem teljesen szeretnék őket befogadni még 30 év elteltével sem. Hiszen az idő nem oldja meg a problémát csak elhomályosítja,de attól megtörtént és az aki meghalt az sem kezdhet soha új és normális életet. "Bűn és bűnhődés"
Szerintem a bűnözőnek legalább ugyan annyira kell szenvednie (de még lehet, hogy egy picit jobban) mint az áldozatnak.
Tehát a filmet ajánlom mindenkinek, hogy rálátást kapjon a magyar valóságra. Sajnos vagy szerencsére teljesen úgy sem fogja tudni magát beleélni mindaddig ameddig nem szembesül egy ilyen környezettel személyesen.
,,Mindenki azt kapja vissza az élettől amit érdemel"
Válasz erre 

DOrsi 2019.05.09. 12:28:09

Nekem is nagyon "tetszett" a film! És nagyon tetszettek Melani fenti kategóriái! Viszont én kifejezetten sajnáltam mind a három filmben szereplő embert. Én úgy érzem, hogy SENKI nem érdemel ilyen sorsot! Ezeknek az embereknek nem 15 éves korában, hanem születésükkor pecsételődött meg a sorsa. Ezzel nem felmenteni szeretném őket, hiszen a gyilkosság nem elfogadható megoldás, egyik esetben sem. Különösen nem, hogy az ő életükben még csak nem is megoldásról van szó, hanem inkább véletlen/szerencsétlen balesetről... Saját magamról is tudom, hogy milyen nehéz a rossz mintákból kikeveredni, a rossz szokásokat levetkőzni, és el tudom képzelni, hogy emberfeletti erő kell egy ilyen sors megváltoztatásához. És még akkor is ott fog munkálkodni a tudatalattiban. Mind a három ember esetében láttuk, hogy ez egy negatív spirál: hogy a kétségbe esés esztelen dolgokra készteti őket, ami aztán még nagyobb bajba sodorja őket.
Egyértelmű számomra, hogy ezeknek az embereknek segítségre van szükségük. De ki fog nekik segíteni? A rendszer? Az állam? Szerintem, ez most is látszik, hogy nem működik. Az elvek jók, csak a jogszabályi háttér nem elég a gyakorlati megvalósításhoz. Sajnos valódi eredményt csak személyes elköteleződéssel lehet elérni. Ember és ember között. Mondhatnám, hogy mindannyiunk részéről - de inkább úgy fogalmazok, hogy egyre többünk részéről. A korábbi egyetemi kurzusok során már többször tapasztaltam, hogy a gyermekvédelemben nagyon elhivatott emberek dolgoznak. De nagyon-nagyon nagy teher egy másik ember vagy család sorsáért felelősséget vállalni, és hosszabb-rövidebb idő után elfáradnak. Főleg, hogy nagyon alacsony a siker aránya. Tisztában vagyok azzal is, hogy senkit nem lehet megmenteni a sorsától, ha ő nem akarja. Valószínűleg akkor működne jól a dolog, ha a segítők mögött ott állna egy egész csapat, aki segít nekik: pszichológus, szupervizor, és még egy csomó másik ember, aki szintén abban hisz, hogy mindenki érdeke ezeket az embereket felemelni. És igen, még gyermekkorban kell elkezdeni. Ha valakit sikerül megtanítani arra, hogy önálló legyen és felelősséget vállaljon a saját soráért, akkor szerencsére az ő gyereke már azt fogja eltanulni. Így ha a "bebukottak" előtt lennének jó példák, és szépen lassan egyre több jó példa, akkor lenne miben hinniük. Egy viszonylag egyszerű és alapvető példa: egy nőnek tisztában kéne lennie azzal, hogy annyi gyereket vállaljon, amennyit el tud tartani (nem tizenkettőt!). Ez ma már egyszerűen megoldható, és akkor számában sem lennének olyan sokan a hátrányos helyzetű gyerekek.
Szerencsére egyre többen vannak, akik valódi segítséget akarnak nyújtani (legalábbis az én környezetemben), akik nem csak pénzt/ruhát adnak, hogy majd valaki más oldja meg a problémát. Bár ez sem elhanyagolható, és fontos lépés a folyamatban! Van egy barátnőm, akit pár éve kezdett foglalkoztatni a segítő szakma, és azóta intézetis mentorált gyerekei vannak: 4 testvér. Minden héten jár hozzájuk, tanul velük, kisebb-nagyobb dolgokban segít nekik. De ez egy hosszú távú elköteleződés! A személyes felelősségvállalásban nagyon nehéz eltalálni az arányokat: hogy a saját határaimat is megtartsam, de mindig elérhető legyek a segítségre szorulónak, amikor szüksége van rá. A mi szomszédunkban is lakik egy hajléktalan nő. Az utca egyik oldalán áll a mi házunk, szemben pedig erdő van, és ott lakik egy tákolmány kunyhóban. Most már évek óta ismerem, mindig köszönök neki, és néha beszélgetni is szoktunk. De még nem tudom a nevét. Korábban a párjával lakott a kunyhóban, és amikor építkeztünk, akkor a férfinak többször is adtuk munkát, hogy legyen pénze, és könnyebb legyen nekik. Kölcsönt is adtunk neki. De sajnos nagyon sok probléma volt vele: alkohol, nem tudott kijönni a kollegákkal, feljelentgetett, nem adta meg a pénzt, nem tartotta a szavát, stb. Kb. 3-szor küldtük el, és 3-szor kapott új lehetőséget. De aztán világossá vált, hogy egyáltalán nem szeret/akar dolgozni. A férfi végül elköltözött. Most már csak a nő lakik az erdőben, és ez volt az első tele egyedül. Ő tőlünk kapja az áramot, télen vizet, meleg ruhát, van hűtője, tv-je, telefonja, és vagy 40 macskája... Cserébe ő kiteszi a kukákat, és télen segít a hóeltakarításában. Érzem én is, hogy ez még nem az az igazi segítség. Ahogy megismertem, és ahogy évek óta egymás mellett lakunk, nagyon sokat változott a belső ellenállásom. Az elején azt akartam, hogy ne legyen közöm hozzá. Aztán egyre több elfogadással és együttérzéssel voltam iránta. A télen sokat gondoltam rá, hogy vajon hogyan boldogul egyedül. Láttam, amikor nagy kidőlt fákat cipelt az erdőből. Vagy amikor egész vaddisznócsorda vonult a házikója felé. Továbbra sem érzem azt, hogy a barátnője szeretnék lenni, pedig lehet, hogy sokat jelentene neki, ha kéthetente elbeszélgetnék vele 1-1 órát...
Válasz erre 

Dominika Szarka 2019.05.09. 15:21:18

Amikor először láttam Bebukottak című filmet , arra gondoltam ,hogy megnézném mi történt ezekkel a gyerekekkel a szabadulásuk után. Ez a film pedig megadta a választ, miszerint ezek a gyerekek nem tudtak kitörni abból a helyzetből ahova beleszülettek.
Mind a három fiatalnál megfigyelhető volt az a folyamat ,hogy miért kerülhettek oda ahova kerültek. Hátrányos helyzetből jöttek, a családi kapcsolataik rosszak voltak, nem volt kihez kötődniük. Ezzel elmondható ,hogy már az is meghatározta a helyzetüket ahova születtek. Persze vannak olyan pozitív példák melyek az ellenkezőjét mutatja, de talán abban egyetérthetünk ,hogy a filmben látottak inkább a jellemzőek ezekben a helyzetekben.
A társadalom esélyt sem ad ezeknek a fiataloknak , arra ,hogy kapjanak egy új esélyt. Én azon a véleményen vagyok ,hogy 14-15 évesen egy gyerek nincs tisztában azzal hogyha megöl valakit akkor azt már nem lehet helyrehozni. A Bebukottakban az egyik gyerek elmeséli ,hogy ő nem akart megölni senkit, "csak" helyben szerette volna hagyni a barátját, vagy amikor Gábor mesél arról, hogy nevelőjét molesztálás miatt támadta meg.
Ezzel szorosan összefügg az is ,hogy a Káin gyermekeiben látott Gáborral felvett jelenet mennyire őszinte? A Bebukottakban Gábor a gyilkosság elmesélésekor nem mutat érzelmet, csak elmeséli mi történt , közben még cigarettázik is. Azonban 30 évvel később egy megtört embert látunk ,aki mai napig egy hatalmas terhet cipel, melyet mi sose fogunk megérteni ahogy ő is megfogalmazta.
Nekem ez a jelenet őszintének tűnt és én elhiszem ,hogy megbánta amit tett, ahogyan a másik két esetben is. Úgy gondolom ,egy hiba alapján senkit nem lenne szabad egész életére megbélyegezni.
A másik fontos felvetés ,hogy mindhárom fiú valamilyen mentséget keresett a tettére , ezeket az indokokat mai napig használjak. Ha belegondolunk mi is mindig kifogásokat keresünk , még olyan apró dolgokra is , hogy lusták voltunk megcsinálni a házimunkát, akkor egy ilyen esetben mekkora trauma lehet az ember elméjének, tudatalattijának egy emberi élet elvétele, ezért egyfajta védekező mechanizmus által a tudatalattijuk kifogásokat, kibúvókat kreál a gyilkosság köré , melyek annyira "jól" sikerülnek ,hogy képes elhitetni az egyénnel ,hogy valóban ezek miatt tette a gyilkosságot.
A film teljesen jól bemutatja a mai Magyarországon élő hátrányos helyzetű emberek életkörülményeit a realitás talaján. Ezáltal felveti a kérdést ,hogy mi az amin változtatni lehetne, mind társadalmi szinten mint pedig szociális,gazdasági szinten.
Válasz erre 

Nagy Eszter Mària 2019.05.14. 12:56:58

Elég vegyes érzelmeket váltott ki belőlem a film. Az elején, ahogy néztem, nem annyira éreztem, hogy sajnálnom kene a szereplőket, mert hiába voltak meg “gyerekek”, amikor elkövették a bűnt, attól függetlenül az ő döntésük volt, hogy most megteszik vagy keresnek egy másik lehetőséget. Nagyon meglepő volt, hogy a régebbi felvételek bevágásánál pedig nem sok megbánást lehetett érezni a gyerekek arcán.
Érdekes volt azt is látni, hogy felnőtt korukban hogy tudtak továbblépni az eseményeken. Volt, aki szeretett volna dolgozni, új életet kezdeni, azonban mindig megjelentek a rendőrök, hogy elmondják a múltját. Nem voltam és nem is leszek az ő helyzetükben, de szerintem ha nagyon szerettek volna, lett volna azért lehetőség arra, hogy kilépjenek a régi életük árnyékából és elmenjenek dolgozni, esetleg családot is alapításanak. Bár ez tényleg nagyon nehéz, nagyok sok erő kell hozza.
A film végére azonban teljesen másként lattam már a három férfit. Mindhárman rossz körülmények között éltek, a csaladjuktol pedig nem kaptak meg azt a gondoskodást, biztonságot, ami a családot azzá teszi, ami. Volt, akit el is árult a családja. Egy gyermek életében ez hatalmas törés, hogy a biztosnak hitt pont az életében valójában nincs ott és egyedül van a világban. Ezek a gyerekek el voltak hanyagolva, lelkileg, volt akit fizikailag is bántottak. A bantalmazottbol pedig előbb utóbb bántalmazó is lesz. Sajnos tényleg nem tehettek arról, hogy ők ilyenek lettek, de most meg tehetnének azért, hogy ebből meritsenek és ez egy rossz példa legyen előttük, hogy mit kell másként csinálni.
Válasz erre 

Urbán Szabó Viktória 1025 2019.05.14. 19:26:18

A film szerintem a maga nemében nagyon jól sikerült. Nehezen tudtam állást foglalni a film alatt, hogy hogyan is érzek a szereplők iránt. Nekem kicsit hiányzott, hogy az apás gyilkosság esetében például nem derült ki, hogy mi váltotta ki igazából ezt a tettet. Mondanám, hogy meglepett a fiatalkori felvételeken, hogy milyen lazán beszéltek a tettükről, de nem lepett meg. Inkább csak elkeserítő volt számomra hogy egy vállrándítást ér egy emberélet (mégha "meg is volt rá az okuk"). Valóban szomorú, hogy milyen körülmények közül jöttek ezek az emberek. A szegénységről és rossz mintákból nekem is vannak tapasztalataim (saját), bár nekem édesanyám mindent megtett értünk testvéreimmel és szeretetből soha nem volt hiányunk a részéről és ez szerintem még többet is számít mint a pénz. Bárcsak a filmben szereplő embereknek is megadatott volna ez a fajta szeretet és akkor valószínűleg nem történt volna velük az ami. Az emberölésre szerintem nincsen mentség, bár nem voltam ott azoknál a helyzeteknél amit átéltek, így nem tudhatom, hogy pontosan mik voltak az előzmények, körülmények (hiszen ugye a másik oldalt sose fogjuk megtudni), ők meg kérdéses, hogy mennyire mondják a teljes valóságot. Azt el tudom ennek ellenére képzelni, hogy van olyan helyzet, mikor egyetlen megoldásként csak ez jöhet szóba (önvédelem vagy egy szerettünk megvédése érdekében), de remélem soha nem kerülök ilyen helyzetbe. Ha mégis megtörténne, akkor biztos vagyok benne, hogy engem is kirekesztene a környezetem, amit nem is csodálnék. Nem szoktam elítélni senkit, de ez nálam is olyan dolog lenne, hogy amennyiben megtudnám valakiről, hogy embert ölt, utána szerintem elkerülném. Kevés olyan ember van szerintem, aki nem így tenne, hiszen ez nem kis dolog, nem egy lopás. Többször hallom, hogy aki egy életet képes kioltani, az megteheti máskor is. De vajon ez nem lehet igaz egy kicsit átfordítva? Aki még soha nem ölt embert az biztosan soha nem is lenne rá képes? Az életösztön mindenkit hajt, és olyan helyzetben szerintem bárkiből kihozható.
Válasz erre 

Gubucz Adrienn 2019.05.14. 19:33:01

A félév során kétségtelenül ez a film volt rám a legnagyobb hatással. A három történet közül leginkább Zsolté fogott meg. Elképesztő volt hallani, hogy bár pszichiátrián van, mennyire igaz dolgokat mond és hogyan látja a helyzetét. Ahogyan ő is mesélte, ezek a gyerekek amint bekerülnek a fitalkorúak börtönébe gyűlölettel találják magukat szembe: "Ne csak őrizd, gyűlöld" - így jellemzi Zsolt az őröket. A börtönévek alatt is csak a gyűlölet áradt feléjük, ezért esély sem volt arra, hogy megváltozzanak. Pedig egy értelmes, helyes fiatal volt, akiben sokkal több lakozhatott.
" Bűnöző vagy és az is maradsz (...) igazolni fog egy idő után, pedig lehet, hogy nem is rossz ember." - mondja Zsolt és igaza van. Ha a gyermekre kiskorától fogva ráaggatunk egy cimkét, elkönyveljük rossznak, akkor előbb-utóbb bizony tényleg a cimkének megfelelően fog viselkedni. Ez egy hatalmas igaszság és leendő pedagógusként is ezt az elvet szeretném majd követni. Felhagyni az előítéletekkel bizony nehéz dolog, de ahogyan a filmben is láthattuk sorsokat határozhatunk meg vele vagy éppen írhatunk át. "Tehetetlen vagy, mert nem tudsz változtatni a helyzeteden, nincs rá módod, se lehetőséged."
A film nagyon jól bemutatja, hogy mennyire meghatározó az, hogy milyen családba születik az ember. A család az elsődleges szocializációs közeg, innen sajátítjuk el minták alapján a viselkedésünk, személyiségünk alapvető elemeit. Ezekkel a gyerekekkel már kiskorukban nagyon csúnyán beszéltek, számtalan példa volt erre a filmben. Ha nem látnak jó pédát, nem fogják tudni, hogy hogyan kell viselkedni egymással, ezért nagyon fontos az, hogy például az óvodában erre jó példát lássanak. Zsolt a film vége felé ezt mondja: "Nevetség tárgya lettem kiskoromban. Nem akartam megszégyenülést a lelkemben (...) Tettem ellene, csak nem jól."
Sajnos erre nincs lehetőség, de szeretném visszaforgani az időt és megnézni, hogy hogyan alakulna a ezeknek a fiataloknak a sorsa, ha egy szerető családba születnek.
Válasz erre 

Fekete Zsófia 2019.05.14. 20:12:37

Nagy szerencse, hogy ezt a filmet otthon néztem meg, mert az utolsó negyedóra nagyon megérintett, pedig nem vagyok az a nagyon érzékeny fajta. Számomra nagyon megható volt az, ahogy ezek a fiatal tinédzserek és később felnőtt férfiak beszéltek a bűneikről, álmaikról és a világban elfoglalt helyükről.
Ez a három ember úgy gyilkolt, hogy nem tervezték el, hanem így alakult viszont ez e cselekedetük befolyásolta és meghatározta az egész további életüket. Volt amelyikük nem is értette, hogy miért csinálta, vagy megbánta tettét. Az is látszott, hogy mély érzéseik vannak és feltétel nélküli szeretettel tudnak fordulni a legtöbb családtagjuk felé. Tetszett az, ahogy kifejezték magukat és a szép szófordulataik mellett őszinte, szerethető gondolatokat is megfogalmaztak. Jó volt megfigyelni azt is, hogy honnan származnak ezek az emberek, hogy milyen körülmények között kikkel éltek/ élnek együtt minden idealizálás nélkül. Ez a film volt a kedvencem az órán látottak közül, jó kis évzáró volt, bár napokig gondolkoztam utána és a hangulatomra is rányomta a bélyegét.
Válasz erre 

Komárovics Zsófia 2019.05.15. 17:05:13

Szemlélteti a film a 80-as évek társadalmi berendezkedését, a mélyszegénységben élők élni akarását.Meghatározó egy ember életében, hogy eleve milyen családba születik, mert az emberek példák alapján tanulnak, a környezetük viselkedését, értékrendjét veszik át. Nagy trauma érte Káin gyermekeit, mivel emberéletet vettek el. Szerintem lehetetlen feldolgozni ezt a tettet. A bűnözők is szenvednek, mert nekik együtt kell élniük ezzel a tudattal, és ez néha nagyobb büntetés a halálnál is.
Válasz erre 

Muhitáné Perczel Tímea 2019.05.15. 21:43:25

A film valódi magyar sorsokat mutat meg. A mélyszegénységből érkező fiatalok szörnyű bűnt követtek el. Olyan emberek fordultak ellenük akiknek támaszt, támogatást és sok-sok szeretetet kellett volna adniuk. Mind a hárman hozzájuk közel álló személyt öltek meg, mert már nem bírták elviselni a megaláztatást. Nem mentség számukra, de valószínűleg nem sok szeretetet kaptak ezektől az emberektől. Miért kell egy gyereknek idáig eljutni. Egy életre szóló terhet cipelnek magukkal, amit sose fognak tudni feldolgozni. A börtönből kikerülve ha nem kapják meg a családtól és a rendszertől az újrakezdés lehetőségét akkor ez a sors vár minden börtönviselt emberre. Az ilyen emberektől az emberek többsége elzárkózik, nem engedi közel magához és nem segít még ha tudna is. Ez valahol érthető is.
Válasz erre 

Andrejkó Bettina 2019.05.16. 12:43:20

Nekem is tetszett a film, nagyon érdekes volt. A hangulata viszont eléggé lehangoló volt. Hallottam már korábbról erről a filmről, illetve az ehhez hasonló témájú Bebukottak című filmről is, emiatt kíváncsivá tett, milyen lehet. Nagyon tetszett, hogy emberek képesek voltak így megnyílni a kamera előtt és elmondták az érzéseiket. Jól összerakott dokumentumfilm három nagyon különbözõ, de ugyanolyan értelmetlenül a társadalom peremére sodródott emberrõl. Sajnos át "tudtam" élni a fiúk helyzetét, mivel én is Borsod megyéből jöttem, tudom milyen a nyomor..Ebbõl a filmbõl tényleg meg lehet tudni valamit a magyar rögvalóságról.
Az országban tömegek élnek ilyen reménytelen nyomorban. Sok olyat ismerek, akik szintén bűncselekményeket k9övetnek el 18 év alatt és börtönbe kerülnek. A filmben látható három (még akkor) kissrác sorsa sem volt fényes. Bemutatta az emberi nyomort, amit valaki még csak elképzelni sem tud. Láthatjuk milyen kimeletele lehet egy egy ilyen tettnek. A börtön sem sokat segít a helyzeten, hiszen ettől akár rosszabb emberek is lehetnek bent, ami pedig képes egy életet felőrölni. Az egyik pszichológiai órán beszéltünk a börtönfüggőségről, aminek tényleg van valóságalapja, hiszen egy olyan ember, aki 30 évet töltött rácsok mögött nagyon sok mindenről lemarad, hiszen minden változik. Lehet, hogy ezelből a fiatalokból egyébként nem lett volna visszatérő bűnöző, ha megkapják azt a rehabilitációs programot, ami szükséges lett volna (bár ez nem az ő hibájuk, elmondásuk alapján nem így történt). Így nem csoda hogy az emberek még ennyi év elteltével sem tudják elfogadni őket a tetteikkel együtt. Nem sikerült beilleszkedniük a társadalomba, egyikük pszichiátrián van, Gabesz hajléktalanként él, aki nem láthatja a gyermekeit, mert elvették tőle, Pali pedig az anyjával él, a gyermekeit pedig nagyon ritkán láthatja. Érdemes megnézni.
Válasz erre 

Veszeli Dóra 2019.05.16. 18:27:25

Őszintén sajnáltam néhányukat. Emberi sorsok, tönkretett életek, pillanatnyi indulatból elkövetett súlyos bűnök. Nyilván minden ilyen tragikus véghez tartozik egy előtörténet. Egy folyamat, ami elvezet idáig. Folyamatos elnyomó közeg, megaláztatás, bántalmazás, erőszak a jellemző, egész életükre rányomva a bélyegét.
A börtönévek csak erősítik ezt az ördögi kört, képtelenek kilépni belőle, amit több kihágás követ egymás után.
Ennek ellenére gyakran érveltek azzal, hogy nem csak teljesen az ő felelősségük volt, amit és amiért elkövettek, ez szinte automatikusnak tűnt. Hiszen ha nem "mosdatják" önmagukat, szerintem beleroppantak volna pszichésen.
Summa summarum, nem mondom, hogy a tettük nem büntetendő, és nem tehetnek róla. De nem minden fekete és fehér, nem csak ők és az áldozataik szerepelnek ebben a történetben, hanem a környezet, a körülmények, a családi minta, nevelés, származás, stb. is hozzátesz bőven. Így aztán ők is lehetnek áldozatok..
Válasz erre 

Varga_Franciska 2019.05.16. 21:00:17

Nagyon kíváncsi voltam a filmre. Én nem láttam a Bebukottak című filmet amire ez a film épül. Ezt sajnálom , mert lehet , hogy esetleg voltak benne olyan információk a három szereplőkről amit ha tudok másképp nézem a filmet. Nagyon sok kérdést fel vet a film az emberben és nagyon elgondolkodtató. Egy igen súlyos és fontos témát boncolgat. Ahogy Melani az első kommentben írta teljesen meg tudom érteni én is úgy gondolom, hogy ha lenne egy olyan ismerősöm aki gyilkolt fiatal korában biztos, hogy ott motoszkálna mindig a fejemben az a gondolat, hogy vajon nem teszi -e meg újra . Nehéz a témáról beszélni hiszen egy részről nehéz látni a tönkre ment emberi sorsot másrészt viszont ott van az hatalmas súllyal bíró bűn, hogy elvette valakinek az életét.
Válasz erre 

Fanni Wágner 2019.05.16. 21:57:15

Én kifejezetten kedvelem az ilyen típusú filmeket, melyek nem köntörfalaznak, hanem a tényleges valóságot mutatják. Általános iskolában volt egy-két nehéz sorsú osztálytársam, de ilyen mélyről jövők nem. Itt Budapesten azért a valóság eléggé képen csap, főleg itt pesterzsébeten, ahol lakom most. Tehát én nem ilyen környezeből jövök alapvetően, ezért fel sem tudom fogni, milyen lehet ilyen életet élni, mint a filmben szereplő gyerekek, később felnőttek. Ahogyan azt sem tudom elképzelni sem, milyen érzés lehet együttélni a tudattal, hogy én valaki életét elvettem. Valósághűen tükrözi a mai magyar társadalom helyzetét is. A nevelőintézetek abszolút nem alkalmasak arra, hogy a hányatott sorsú gyermekeknek kellő lelki, testi biztosángot és a megfelelő fejlődést nyújtsák. Csak méginkább nyomorba dönti lelküket, életüket.. A mai börtönökről nem igazán tudok, lehet hogy ott már pár fokkal jobb a helyzet, de nem hinném. Illetve akik ilyen múlttal rendelkeznek, számukra a társadalom nem biztosítja a megfelelő integrálást. Ugyanakkor én sem biztos, hogy dolgoznék egy olyan emberrel, akiről tudom, hogy ölt már embert. Nagyon nehéz kérdéseket vet fel ez a film az emberben. Mélyen elgondolkoztat.
Válasz erre 

nikolett.ilyés 2019.05.17. 12:00:52

Nehéz erről a filmről vagy a benne szereplőkről véleményt mondani. Végig kettős érzéseim voltak a nézése közben és után is. Ez egy dokumentumfilm, valós személyek életét hivatott bemutatni, olyanokét, akik valós cselekedeteket vittek véghez, nem is akármilyeneket. Általában, ha megnézek/megnézünk egy filmet, akkor keressük benne azt, akivel szimpatizálhatnánk, és ez általában egy olyan valaki, akivel közös értékrendet képviselünk, a cselekedeteit helyesnek véljük ésatöbbi. Nos, ebben a filmben ilyen nem volt. Amit az egyik szereplő meg is fogalmaz, el sem tudjuk képzelni, milyen lehet az ő helyzetük, az ő életük, azzal együtt élni nap mint nap, amit elkövettek. Ennek ellenére viszont empátiát érezni is egy nagyon összetett dolog és talán nehéz is, hiszen mégis csak gyilkosokról beszélünk. Ezek az emberek embert öltek és ez alól az sem menti fel őket, hogy hány évesek voltak akkor. Ugyanakkor leülték a rájuk szabott időt, megbűnhődtek tettükért és most újra szabadok, kaptak még egy esélyt, hogy rendes életet éljenek. És itt mutat rá a film arra, hogy ez nem ilyen egyszerű. Egyiküknek sem sikerült egy jobb életet kezdenie, megragadtak a társadalom peremén és onnan nagyon nehéz bármerre is kitörni... A rideg valósággal szembesít minket a dokumentumfilm, olyan sorsokkal, amelyekkel a legtöbbünk talán még sosem találkozott (és ezért nagyon hálásak lehetünk). Rengeteg kérdést vet fel az emberben ez a film, mint például valóban szükséges-e minden élethelyzetben beskatulyázni egy ilyen embert egy múltbéli cselekedete miatt? Valóban csak rajtuk múlik, hogy tudnak-e jobb életet élni egy ilyen tett után vagy a társadalom is legalább annyira felelős benne? Érdekes film, mindenkinek látnia kéne minimum egyszer. Nem csak a benne szereplők miatt, hanem hogy mindenkinek felnyissa a szemét kicsit a magyar valósággal kapcsolatban.
Válasz erre 

Szabó G. Vanda 2019.05.17. 17:37:47

A film rendkívül érdekesnek ígérkezett már a címéből adódóan. Nem kellett csalódtam a filmben a megtekintése után. Érdekes volt látni gyermekként majd felnőttként őket. Bemutatta az emberi nyomort, ahol az emberek már 18 éves koruk előtt bűncselekményt követnek el és ezért börtönbe is kerülnek. A három szereplőnél is láthattuk miért kerültek oda ahova. Nem volt kihez kötődniük talán azért tették azt amit. És ugye ezáltal ők már az életük kezdetén hátrányos helyzetből indulnak neki az életnek. Megfigyelhető, hogy a társadalom nincs felkészülve arra, hogy befogadja ezeket az embereket.
Ami ezeknek az emberek életéből kimaradt az a szeretet. Sajnos volt tapasztalatom, szegénységben bár nem olyan nagy mértékűben de ott volt számunkra a család aki segített minket. Ezeknek az embereknek ez kimaradt és a szeretet mindennél fontosabb még a pénznél is.
Válasz erre 

Eszter Király 2019.05.17. 19:14:18

Sajnos nem láttam a Bebukottak című filmet, amelyre a Káin gyermekei épül, ezért ezt mindenképpen pótolni fogom, hiszen látva ezt a filmet felkeltette az is az érdeklődésemet. A film megmutatja, hogy mekkora befolyással bír az emberek életében az, hogy hová születnek, hol és milyen körülmények között nőnek fel. Elszomorító, hogy a legtöbb ilyen gyermek számára nincsen lehetőség kitörésre ebből a közegből és ezért gyakran, úgy mint a filmben bűnözésre, sőt emberölésre kényszerülnek. Megrázó volt látni, hogy mennyire tönkretette a három szereplőt az az egy hiba, amit fiatalon, átgondolatlanul tettek. Bárcsak azt mondhatnánk, hogy ez csak egy film és a valóságban ez nem történhet meg, de ez nem így van. Sajnos a valóságban nem csak ezzel a három fiúval történt ilyen sorsfordító tragédia, hanem számtalan fiatalkorúval még napjainkban is.
Válasz erre 

Gyergyádesz Réka 2019.05.17. 19:43:44

A szociológiában annak a viselkedését nevezzük normálisnak, aki a társadalmi normákat betartja. Csakhogy ezeknek a normáknak az elsajátítása a szocializáció során történik meg, amikor az egyén megtanulja, hogyan feleljen meg az adott csoport vele szemben támasztott elvárásainak. Azonban, ha a szocializáció színterei nem megfelelően funkcionálnak, ezek az elvárások nem megfelelőek vagy egyáltalán nincsenek is, akkor eleve hátránnyal indul. A deviáns viselkedést szinte mindenki nehezen kezeli, hiszen a saját értékrendjével is ellent mond, így egy ilyen személyt valószínűleg a családon kívül más színtereken is a megnemértés, elítélés fogadja majd. Elgondolkodtatott, hogy vajon egy pedagógus betölthet-e elég erőteljes szocializációs szerepet egy ilyen helyzetből érkező gyermek életében ahhoz, hogy változtasson a sorsán.
Válasz erre 

ViolaKovács 2019.05.17. 19:44:19

A félév során látott filmek közül számomra ez volt a legmegérintőbb. A szereplők őszintesége és az élethű közvetítés elborzasztó hatást kelt. Olyan elítéltek hétköznapjaiba csöppenhetünk bele, akik jelenleg is mélyszegénységben élnek a társadalom peremvidékén, napról napra sínylődnek, és túlélni próbálnak. Kiszabadultak ugyan a börtönből, de továbbra is nehéz körülmények között élik életüket, és a börtön rácsait valószínűleg életük végéig látják majd maguk előtt. Ez a trauma nyilvánvalóan örökre bennük marad, és soha nem fogják tudni kitörölni az emlékezetükből. Egész életüket megbélyegezték azzal, hogy egy pillanat alatt rosszul cselekedtek, vagy nem cselekedhettek másként. S most annak sérelmeit hurcolják magukkal. Nagyon közelivé tette számomra a filmet az, hogy az elítéltek családját, közeli rokonait is megismerhettük és meghallgathattuk. Megható volt, hogy az akkori fiatalok reményvesztett felnőttekké váltak, és ma már képesek kissé távolabbról is rálátni cselekedeteikre, képesek megítélni önamgukat és körülményeiket, illetve bizonyos összefüggéseket találni. „Mit tudtok ti arról, hogy mit kell nekem cipelnem?” Szörnyű volt látni és hallani, hogy mennyire mélyen beleégtek a történtek ezeknek az embereknek a lelkébe, és hogy több tíz év elteltével is mennyire tisztán és pontosan emlékeznek szörnyűséges tetteikre. Nagyon megérintett a film, és én sajnálom őket!
Válasz erre 

Hajdu Lilla 2019.05.17. 20:27:36

Rám az összes film közül kétségkívül ez volt a legnagyobb hatással! Láttam már ezt a filmet, ahogy az első részét is. Elképesztőnek gondolom hogy mennyire erős stigma, a börtönviseltség. Az első részből kiderül, hogy a nevelő otthonban gyakran verték és molesztálták a gyerekeket. Mivel ez a szereplő egész életében úgy nevelkedett, hogy azt látta, hogy a konfliktusokra az erőszak a megoldás, így nem gondolom meglepőnek, hogy késsel próbálta védeni magát, mikor a nevelője újból molesztálni akarta. Elképesztő fontos lenne szerintem, hogy azoknak a gyerekeknek is legyen a kezében eszköz a konfliktusok megoldására, akiket nem a szüleik nevelnek. Nagyon fontos lenne, hogy egy gyerek se lássa maga előtt példaként az erőszakot. Hiszen így természetesen ő maga is ezzel fog élni.
Azt gondolom, hogy nincs, vagy nincs elég olyan program ami elég hatékonyan tudná a társadalomba visszaintegrálni azokat, akik ilyen fiatalon (vagy bármikor) börtönbe kerültek. Illetve szerintem a társadalom sem képes arra, hogy vissza fogadja ezeket az embereket, ami egyrészről érthető, hiszen amit elkövettek, az mindenkit megborzongat. Másrészről viszont nem lenne szabad hagynunk hogy egy ember egész életét meghatározza egy fiatalkori hibája.
Én magam sem tudom, hogy mi lenne a helyes megoldás, viselkedés vagy intézmény rendszer, csak azt érzem, hogy az nem lehet, hogy valakinek az egész élete rámenjen valamire, amit a megfelelő oktatással ki lehetett volna küszöbölni.
Válasz erre 

Enikő Fülöp 2019.05.17. 22:17:18

Az előző tanulmányaim során már láttam ezt a filmet valamint az első részét is. Személy szerint kettős érzésem van volt és lesz is. Sajnálom őket de közben meg közömbösek számomra és amit tettek elítélem. Mégis mit éltek élhettek át az rendkívül elszomorító és felháborító. A gyilkolásnál lehet a félelem vezérelte előfordulhat, de egy életet kioltani hát nem értek vele egyet. Szerintem ez az egész film nagyon megosztó és annyira kettős végig . Én az elejétől a végéig nem tudtam eldönteni amikor először láttam hogy most hova "adjam le az igazam". Tényleg sajnálom őket de ha nem ismerném hogy előtte min ment keresztül akkor még kevesellném a büntetés éveinek számát. Nem véletlenül volt régen szemet szemért elv életet életért. Manapság már mindenki azt puffant le akit akar megússza vagy lesz ami lesz nincsenek éles kemény következmények már semmiért. Ezért van káosz Amerikában is az egyetemeken lövöldöznek mintha muszáj volna vagy hobbi. Következmények nélkül csak pár év aztán ennyi.
A film tetszett de nagyon kettős az amit gondolok róla és fogok is.
Válasz erre 

Szűcs Rozália 2019.05.17. 22:32:44

Eleinte féltem a filmtōl, mert nem tudtam mire számítsak.
Viszont nem bánom, hogy megnéztem. És a jam ellenére, hogy a film hosszú volt és néha unalmas (mivel dokumentumfilm), hatásos volt és pontosan ott ragadta meg ennek a három férfinek a sorsát, ahol kell. Megdöbbentō volt látni, hogy a régebbi filmben hogy nyilatkozatak a bűneikrōl és, hogy ez mennyit változott a a jövōben. A fiatalkorú bűnözōk megítélése nagyon különbözō, viszont minden, amit a filmben elmondta, hogy milyen nehéz a visszaintegrálás, nagyon érdekes volt. Több szempontok látni, több vallomást hallani hosszabb idōben eltolódással, nagyon érdekes és kissé rémisztō is volt. Azonban hiában tudom sajnálni, sok dologban el is ítélem ōket.
A pszichiátrián lévō férfit különösen ellenszemvesnek találom.
Ettōl függetlenül remek tapasztalatnak tartom ezt a filmet, és szívesen megnézném az eredetit, amire ez a film épül.
Válasz erre 

Dobi Zsófia 2019.05.17. 23:28:38

Sokat gondolkodtam arról, hogy sajnáljam-e vagy ítéljem-e el a filmben szereplőket. Végül arra jutottam, hogy a nehéz sors és a kilátástalan jövő sem jogosít fel a gyilkolásra. Ahogy Melani (1-ső kommentelő) is találkozott már hátrányos helyzetű emberekkel, úgy én is sok ilyen emberrel kerültem ez idáig kapcsolatba. A VIII. kerületi intézményeken keresztül ismerhettem meg nem egy, a filmben szereplőkhöz hasonló mély szegénységből jövő családot. Én nem menteném fel a filmben szereplő "gyilkosokat". Igaz, a társadalom sem segíti őket kellően, de sokszor ezek az emberek is, mint egy ments várként bújnak a "Nekem nehéz gyermekkorom volt!" kijelentés mögé. Mindenkinek küzdenie kell a maga módján, hogy elérje a céljait és úgy gondolom mindenkit érnek olyan szavak, tettek, amik bántók, Mégsem gyilkolnak! Szerintem a gyilkolás ösztöne a többségben benne van, kiben erősebben, kiben gyengébben. Hányszor halljuk a mindennapokban a legváltozatosabb helyeken, a legkülönbözőbb konfliktus helyzetekben, hogy azt mondják az emberek, hogy megölné a másik embert. Mégsem ölnek meg senkit. Számomra megkülönböztetendő az önvédelemből való ölés és a szándékos gyilkosság. A három esetből egyikre se tudnám azt mondani, hogy önvédelem volt. Inkább átgondolatlan próbálkozásnak tartom azokat, amivel a gyerekek ki akartak törni a "szörnyű életkörülményükből". Azonban a filmben kiderült egyik szereplő sem volt elég kitartó és erős ahhoz, hogy kilépjen abból. Lehet okolni a társadalmat, de javarészt az Ő hibájuk is, hogy az életük ismételten kisiklott és nem törekedtek az új élet kiépítésére. Segíteni csak akkor lehet, ha a felajánlott segítséget elfogadják és élni is szeretnének vele. A film végére sajnáltam ezeket az embereket, hogy nem kapták meg azt a támogatói légkört, ami szükséges lett volna a segítésükhöz, és Ők sem voltak elég kitartók, hogy átlépjék az élet által eléjük gördített akadályokat. A gyilkosság tette alól véleményem szerint semmi nem menti fel Őket. A cselekedetük helytelen volt!
Válasz erre 

Szemán Angelika 2019.05.18. 00:20:27

A film számomra nyomasztó és nagyon elgondolkodtató, több szempontból is. Jómagam is egy olyan városban nőttem fel (és járok most is gyakran vissza oda), ahol ilyen hányatott sorsú emberekkel éltem egy szomszédságban. Tehát a film nem sokkolt, egy olyan világ ez, amelyet én közelről ismerek. Viszont nagy meglepettségemre, arra ösztönzött, hogy más nézőpontból is tekintsek ezekre az emberekre. És ne az felszínes ítélkezéssel zárjam le a gondolatmenetemet a szereplőkkel kapcsolatban.
Továbbra is elitélem amit tettek/tesznek, kevés indokot tudnék felsorolni, ami elég nyomós a gyilkosságra. Viszont be kell vallanom, mélyen legbelül kissé sajnálom ezeket az embereket. Mint Rousseau mondta anno: A gyermek születendően jó, és a környezete teszi később rosszá. Ha ezek az emberek, akiknek életét a filmben feldolgozták, lehetőséget kaptak volna egy szép életre, egy morális családi légkörre, valószínűleg nem tartanának ott, ahol. Viszont pont a származásom miatt mondom, hogy igenis ki lehet törni ebből az egészből, mert személyesen ismerek olyanokat, akik jóformán a pokolból emelkedtek fel. Hogy szerencse vagy akarat kérdése-e, az már egy újabb vitatéma…
Válasz erre 

KurdiKata 2019.05.18. 09:52:14

Talán igazán csak ilyen sorsok láttán tudjuk értékelni azt, ami nekünk van. Csak ritkán gondolunk bele, hogy másokhoz képest mi voltaképpen milyen szerencsések vagyunk, mégis panaszkodunk nap mint nap. Már néhány éve van lehetőségem nehéz sorsú gyerekekkel illetve egy leánynevelő intézet lakóival kapcsolatban lenni, s egy két történet hallatán még most is megdöbbenek. Valóban haragot és érthetetlenséget vált ki belőlem ez a téma. Felfoghatatlan számomra néhány felnőtt, szülő viselkedése, nevelési módszerei - ha épp nem elhagyták gyermeküket -, az, ahogyan "élni" próbálnak. Természetesen nem minden fiatalkorú tette vezethető vissza a szülőkhöz, de véleményem szerint a többsége igen. A film láttán is első kérdéseim között volt az, hogy És mi a helyzet a szülőkkel? Hogyan nevelték a gyereket, milyen példát mutattak?
Oly sok gyermek tér a rossz útra, csupán azért, mert nem a megfelelő családi háttérrel rendelkezik. Mondhatjuk-e, hogy az ő hibája az, hogy bűnöző, hogy alkoholista vagy függő lett? Valóban ő tette ilyenné az életet, vagy csupán nem tudott kiszakadni abból, amibe született?
Őszintén sajnálom az ilyen fiatalokat, akiktől a szülők veszik el az esélyt egy jobb élettől.
Reménykedtem a film elején, hátha lesz olyan személy, akinek az élete jobbra fordult az évek során, de sajnos az esetek többségében nem ez jellemző, ahogy a 3 szereplő esetében sem.
S hány ilyen megtört ember lehet még, akik így beszélnek múltjukról, bűneikről.

Vajon mire lenne szüksége a társadalomnak ahhoz, hogy mindenki emberségesen éljen, cselekedjen? Valóban csak jobb szülőkre, akik olyan generációkat nevelnek fel, akik értéket adnak? Vagy más törvényekre, más oktatásra, más körülményekre, otthonokra, munkára, megbecsülésre, esetleg hitre, jobb lelkiismeretre?
Az biztos, hogy mi, az emberek tettük olyanná a társadalmat, amilyen.

"Nem azért rossz a világ, mert rossznak kell lennie."
Válasz erre 

Flóra Fülöp 2019.05.19. 21:30:27

A film rendkívül érdekesnek ígérkezett már a címéből adódóan is. Nem csalódtam a filmben a megtekintése után sem. Érdekes volt látni a gyermekeket mikor már felnőttek. A film pontosan szemlélteti, hogy mennyire meghatározó az ember életében, hogy hová születik, milyen körülmények közé. A film bemutatta az emberi nyomort, ahol már fiatalon bűncselekményt követnek el és börtönbe kerülnek. Sajnos nincs lehetőségük kiszakadni ebből a közegből. Ezek az emberek már hátárnnyal indulnak az életben. A társadalom nem befogadó ezekkel az emberekkel szemben, de ez napjainkban is jellemző. A filmben végigkövethettünk három szereplőt, akiknek láttuk, hogy mennyire tönkretette az életét az az egy hiba, amit elkövettek. Sajnos napjainkban is számtalan fiatalkorúval történik meg ilyen tragédia.
Válasz erre 

Bölkény Zsuzsi 2019.05.20. 17:01:48

Ezt a filmet nagyon vártam. Abból a leírásból, amit Tanár úr mondott, arra következtettem, ez egy rendkívül érdekes, nem mindennapi, de mégis egyszerű, hétköznapi emberekről szóló filmet fogunk látni. Én Borsod megyéből származom, és tudom milyen életszínvonalú emberek élnek ott, milyen körülmények között élnek az emberek, mégis megrázó és egyben meglepő is volt ezt látni. Meglepődtem, hogy háromból két eset ebben a megyében élő férfival történt.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy rendes, értékekkel rendelkező, szerető családból származom, és bár tudom, hogy nem mindenki ennyire szerencsés, hogy milyen szélsőséges esetek fordulnak elő a világban, mégis szörnyű ezekkel szembesülni. Ez a film tetszett a legjobban. A témája, a feldolgozása egyaránt.
Válasz erre 

MarkóBorbála 2019.05.20. 20:17:07

A filmet vártam, és talán kicsit csalódtam is. Azt reméltem, hogy az egyik ember majd be tud vissza illeszkedni a társadalomba, és jobb körülmények között fog élni, mint ami végül megvalósult. A film után vegyes érzelmeket éreztem, elítéltem őket, mert nincsen semmilyen mentség arra amit tettek, ugyanakkor sajnálat töltött el, hogy ilyen az életszínvonaluk. Számukra az is meghatározó volt, hogy hova születtek, ahonnan nem tudtak kiszakadni. Nem lakom messze Pécstől és meglepő volt, hogy ott is történt ilyen eset, pedig személy szerint nem gondoltam volna.
Ezután a dokumentumfilm után biztosan megfogom nézni az előzményét, amikor még gyerekek voltak az elkövetők. A filmek közül ez volt a legmeghatározóbb, hiszen valós eseményt dolgoz fel.
Válasz erre 

Enikő Erős 2019.05.21. 06:42:54

Kíváncsian vártam ezt a filmet. Mikor kicsit utána olvastam miről is fog szólni, hirtelen nagyon elvette a kedvem. Tudtam, hogy ez egy olyan film lesz ami nem zárulhat jól. Számomra nagyon nyomasztó, de elgondolkodtató volt. Szörnyű, hogy az embereket valóban befolyásolja honnan jöttek. A film végére sajnáltam a szereplőket, hiába nincs mentség arra amit elkövettek. Bennem csak utána tudatosult, hogy ez igaz történet alapján készült. Rengeteg történetét hallok amit jobb lenne nem elhinni, és ez is közéjük tartozik. Reméltem, hogy legalább az egyikük tud majd normális életet élni, és tanul a hibáiból. De sajnos mivel a börtönben szocializálódtak erre mégsem volt esély. Az is nagyon megviselt, hogy milyen könnyen elcsúszhat egy ember élete. Egyetlen rossz tett, balul elsűlt este és életük végéig fizetnek érte.
Válasz erre 

Csipkó Sára 2019.05.21. 20:25:29

A film kettős mondanivalóval rendelkezik: egyrészt megtudhatjuk, hogy milyen jóvátehetetlen következményekkel jár egy olyan cselekedet, mint a gyilkosság, másrészt megtudhatjuk, hogy milyen következménnyel jár , ha kisgyermekkorban nincs meg egy biztonságos, érzelmileg stabil környezet, nem alakulnak ki kötelékek, egyúttal mennyire nélkülözhetetlene az egészséges személyiségfejlődéshez.
Válasz erre 

Szeleczki Ida Erika 2019.05.22. 10:23:03

Szívesen megismertem volna a történetet még bővebben. Nagyon tanulságos volt, és a legmegdöbbentőbb számomra, hogy valóban milyen könnyű ítélkezni. "Gyilkosság!!! HÚÚÚÚ Bűnöző, elítélt!! Ítéljük el mi is!!! " Aki nem tapasztalt, nem élt meg valóban nehéz gyermekkort, fogalma sem lehet, hogy mi késztethet egy tizenévest a gyilkosságra!! Lehet önvédelem, lehet indulat, vagy éppen mást védjen, utólag nem számít. Ezzel együtt kell élniük, és láthatóan nem valami jól sikerült. Valójában nem igazán hiszek benne, hogy van olyan társadalom, akik képesek megbocsátani, és visszafogadni, segíteni az elítélteket, hogy ha már letöltötték a kiszabott büntetést, legalább emberhez méltó hátralévő életük legyen. aki még dolgozni is akart ez is lehetetlenné tették. Nagyon szomorú az ilyesmivel szembesülni.
Válasz erre 

Vigh Erika 2019.05.22. 11:50:13

Mindig hatalmas érdeklődéssel néztem végig az ehhez hasonló filmeket: valódi szereplős, valódi élményeken alapuló, valódi helyszíneken játszódó filmeket. Ez a mű pedig tökéletes példát mutatott arra, hogy milyen eszméletlenül nehéz kitörni egy hányatott sorsból, hogy egyetlen hiba is elég, és egy élet megy tönkre.
Az elején még én is könnyen ítélkeztem. Azt gondoltam, hogy gyilkosok, nem zavar annyira, hogy most nehéz körülmények között vannak. Aztán közben megismertem a hátterüket és az indokaikat. Többségüknél a nem megfelelő szülői gondoskodás és odafigyelés hiánya volt a kiváltó ok. Szomorú belegondolni, hogy talán csak egy anyai tanácson múlt az egész életük.
Válasz erre 
süti beállítások módosítása